2012. november 19., hétfő

Az ülepítő tónál.

Néhány lépésre a falun túl egy tavat ölel át a nád amely megbújik a magasra nőtt növényzet takarásában.
Ez az a tó az ülepítő, keletkezése egyszerű okból történt. Annak idején sok évvel ezelőtt amikor még a Selypi Cukorgyár üzemelt, piszkosan földesen szállították a vagonokban idáig a répát. Feldolgozás előtt alaposan meg kellett tisztítani a sártól és egyéb szennyeződésektől majd az így keletkezett koszos, bűzös vizet  ide irányítva, a gátak közé szorítva tárolták éveken át.
Ez a víz szerencsére még napjainkban is megmaradt. Ma a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a tulajdonosa.  
A sok köbméter koszos víz egy ideig úgy tűnt nem lesz használható semmire de a  természet megoldotta a problémát, és spontán öntisztulást hajtott végre a tónál. Az elhalt vízfelület és környezete szép lassan újra éledt majd lassan benépesedett a hosszú évek folyamán.
Ma körkörösen nád öleli át, tiszta vizében kisebb nagyobb halak úszkálnak, felszínét pedig récék, hattyúk, szárcsák, vöcskök, és vízityúkok népesítik be.
Persze nem ritka itt a szürke és a vörös gém se, alkalmilag pedig megpihennek a víz mellett a fehér kócsagok is. Félénkségük miatt közelről persze nagyon nehéz őket megfigyelni.
A ragadozó madarakról is illik említés tenni hisz a nád között fészket rakó sok sok madár, és rágcsáló terített asztalt nyújt számukra.
 
De a rókák is megtalálják a fogukhoz illő falatot mert a fácán és fogoly sokaság egész évben ellátja őket elég táplálékkal.  
Fácánkakas.
Tőkésréce fészekalja
 
A tavat körül vevő erdőbe úgy tűnik otthonra találtak a nagyobb vadak is, őzeket pl. rendszeresen látni a vízpart közelében és nem ritka hogy a nádközé is betérnek a nyári forróság idején.
Régebben több évvel ezelőtt a hattyúkat csak messziről lehetett figyelni, akkor annyira félénkek voltak hogy a közeledésemre el rebbentek vagy a nádasba bújva várták meg amíg eltávolodok a víztől.
Nem így van ez most amikor elég egyet füttyenteni feléjük ahhoz hogy észrevegyenek. Ilyenkor máris közelebb úsznak hogy egy kis csemegét kunyeráljanak.
Én a tóhoz közelsége miatt gyakran járok ki fotózni. 
Egy marék kukoricának nem képesek ellen állni a récék sem.



2012. március 10., szombat

Az erdőkürti "Vaddisznós kertben"


Hónapok óta kerülgetem ezt a hatalmas a nyilvánosság elől elzárt titokzatos kertet. Ősz óta sokszor megfordultam a kerítése tövében és sóvárogva, kíváncsian figyeltem a túloldali rejtett világot. A sűrű erdő miatt soha sem sikerült eddig megtudnom mi rejtőzik a fák takarásán túl.
Ha elérhetetlen valami annál jobban vágyik rá az ember. Én is próbáltam a lehető legtöbb módon megtudni mindent erről a kertről.
Sokat segített a Google amivel műhold képet töltöttem le róla, Vaddisznós kert de mások beszámolóit és fotóit nézegetve lassan ki alakítottam egy képet magamban amiként elképzeltem a benti világot. 
Miután ősszel már egyszer beszéltem az erdésszel Erdőkürt - Ecskendi erdő  most elérkezettnek, látom az időt hogy engedélyt kérjek a kert meglátogatására. Rövid egyeztetés után meg is kaptam a lehetőséget, hisz márciustól vadászati tilalom van az ország egész területén így  reggel 8:00-tól délután 16:00-ig amíg a kertben úgyis favágók dolgoznak én is beléphetek velük a területre.
A kaput elhagyva lassan sétálok befelé a kert belsejébe. Az út mentén keskeny patak csörgedezik. A vize még most is jeges, hiába a márciusi enyhe idő itt még a jég alig olvadt el.
Közben fent az ágak közt egy mókust pillantok meg amint fáról fára ugrálva kísér az erdő széléig.  
A kert gyönyörű olyan amilyennek képzeltem, sőt még annál is szebb.
Kiérve az erdőből egy nagy tisztásra jutottam. Ez egy igazán lenyűgöző hely A réten több faóriás is áll egymástól távol, de meghatározóan a táj hangulatát fokozva.
Elszórtan takarmány bálák, amikre az állatok ellátása miatt van szükség. És több magasles is, amiről biztonságosan és nagyon jól megfigyelhetők zavartalanul az állatok.
Rövidesen a legjobb helyet elfoglalva várakozok egy magaslesen ülve ahonnan minden irányból kiváló a kilátás. Jelenleg tiszta a levegő sehol semmi nem mozdul az erdőben,így kényelmesen meg is tudok tízóraizni a magasban.
Rövidesen azonban a favágók autója bukkan elő a fák közül, aminek a hangját már elég jól meg ismerték a vaddisznók ezért azt remélve, hogy most is etetés lesz a kocsiról csoportosan kezdtek futni az erdei jármű után. 
Persze csak hiába való volt a rohanás, de én kihasználva a lehetőséget szerencsére sok szép képpel lettem gazdagabb. Az állatok itt a zárt kertben sokkal jobban megszokták az emberek jelenlétét, és hogy nincsenek kitéve külső hatásoknak, mint orvvadászat, vagy kóbor ebek támadása nagyon jól tűrik az ember jelenlétét egy bizonyos határig.
 Ez kb. 30-tól 100 méterig lehet megtartani, ami miatt remek igazán kiváló képeket lehet készíteni a mindennapi életük egyes eseményeiről.


Én most éppen egy muflon csoportot figyelek amint kiléptek a fák takarásából, nagyon szép kosok egy bandában gyönyörű fejdíszekkel ellátva.
Majd egy másik irányból termetes vaddisznó közeledik felém, hogy a közelben lévő pocsolyából csillapítsa szomját. Amint azonban észrevett azonnal sarkon fordul, és hangos prüszköléssel ront vissza az erdőbe.
Nem baj, mert egy másik irányból újabb vadkan közeledik, ami egyenesen a közeli dagonyához ment és a hideg ellenére is remek fürdőt vett a sáros iszapos vízben.
Szóval eseményben nincs hiány, csak az idő nagyon rohan hisz mindjárt 16 óra nekem meg menni kell kifelé a kertből, ha azt akarom, hogy máskor is szívesen látott vendég legyek itt.
Visszafelé tehát a patak medrében sétálva igyekeztem a kijárat felé, hogy minél kevesebb állatot riasszak meg a jelenlétemmel. Egy vízbe fagyott róka tetemet
azért még találtam a kijárat közelében, amit le is fényképeztem, hogy mi okozta a vesztét az soha sem fog kiderülni.
Mire kiértem a kapuhoz a favágók is végeztek mára így éppen időben hagytam el a kertet.

folytatás következik….

2012. február 11., szombat

Nagyhársas télen

Amikor elmeséltem ismerőseimnek a vadmacskás kalandomat, Lacó is kedvet kapott egy túrához velem a közeli hegyekbe. Gyorsan meg is beszéltük az indulás részleteit majd szombaton kora reggel útnak indultunk. Mostani túránk kicsit másabb a megszokottakhoz képest mert időközben havazott és a hőmérséklet az indulás reggelén mínusz tizenhat fok volt. Mondhatni igazi téli időben vágtunk neki a Nagy-hársasnak. Mindkettőnknek kiváló a téli öltözete így a kemény hideget nem is érezzük.
beöltözve
 Lépéseink alatt hangosan roppan a hó amint nekivágunk a hegyoldalnak. A kunyhó körül lábnyomokat kutatva cserkésztük be a környékét de sajnos ma nem volt friss lenyomat sehol. Alaposan szemügyre véve egy szőlő műveléskor épített régi tákolmány találtunk, amit mostanra a természet vissza követelt magának.
vashordóból építve
 Eléggé romos állapotban van. Szétdarabolt vashordókból lett építve az egykori a szőlősorok végén. Mára már az állatok elfogadták a környezet részeként, így leskunyhóként használva kiváló búvóhelynek tűnik. Innen tovább indulva muflonok nyomait kezdtük el keresni a lehullott hóban amit hamarosan meg is találtunk. Muflon van itt bőven csak nagyon nehéz becserkészni észrevétlenül. Hihetetlenül óvatos, akár több km-ről is képes észrevenni a mozgást ezért lesből érdemesebb fotózni. Mi persze ezzel nem törődve cserkészve közelítettünk feléjük ami nagyon izgalmas de télen nagyobb csoportokba verődve járják az erdőt és mindig állítanak maguk védelmére legalább egy figyelőt akinek az éberségét nagyon nehéz kijátszani. A sűrű erdőben fától fáig haladva több órás lopakodás után végül is készült egy-két kép de igazán látványos fotó ma nem született.
megbújva a fák között
 Tovább bóklászva a fák között végre rátaláltunk egy turista útra ami a hegy gerincén szépen felvezetett a kilátóhoz. /Geodéziai torony/
fönt a torony tetején
 Napjainkban egy internet szolgáltató átjátszóként használja a tornyot kiváló adottságai miatt. Szerencsénkre épp ma is egy kisebb karbantartást végeznek az üzemeltetők így amikor oda értünk az ott dolgozó ismerősöm hozzájárulásával gyorsan fel is másztunk a torony tetejére hogy onnan élveztük egy kicsit a gyönyörű panorámát.

a megzavart őz
Visszafelé az erdei úton két őzet is megriasztottunk a fák közt haladva. Közben egy rövidebb ösvényt választva hamarosan megérkeztünk az apci tengerszemhez vagy ahogy mifelénk nevezi mindenki a "széles kőhöz"  Ebben a hidegben /most  -14 C  /  vannak itt lékhorgászok akik csukára várva  lógatják türelmesen horgaikat a tó feneketlen mélyébe.

a lékhorgász
Rövid pihenés és beszélgetés után mi is elindultunk hazafelé mert szép lassan közben ránk sötétedett.

Egy hideg de tartalmas szép téli napot tudhatunk ma magunk mögött.

Viszlát mindenkinek legközelebb!


2012. február 6., hétfő

Csővári téli

Amikor először jártam itt a várnál fotózni, annyira szépnek találtam hogy megfogadtam, ha a lehetőségem megengedi minden évszakban vissza térek majd ide. Most épp tél van és tegnap óta havazik is, így elérkezettnek láttam az időt hogy beváltsam amit ígértem.

Csővár
Lehet hogy ma van az év leghidegebb napja mert a reggeli induláskor  -14  fokot mértem Zagyvaszántón. A hó vastagsága úgy három-négy centi jelenleg de még most is esik.

A falu

A bakancsomat , tegnap elindulás előtt alaposan átitattam folyékony viasszal hogy ellenállóbb legyen a nedvességnek. Most pedig itt állok Csőváron a falu szélénél és szép lassan indulok fölfelé a várhoz.



A hideg ellenére meg kell állapítanom hogy nagyon kellemes az idő.

Előttem már ment valaki fölfelé  mert a nyomai jól kivehetők a friss hóba. Kissé oldalt az erdőben végül meg is láttam egy embert amint rőzsét szed a fák alól. Sajnos ez már nem ritkaság manapság, így is lehet rezsit csökkenteni.


Fölértem a várhoz. 


Szerencsémre itt ma még nem járt senki ezért a szűz hóban zavartalanul el is kezdtem a fotózást. Mit mondjak, gyönyörűek a fák. Vastag hótakaró borított be mindent, mintha nem is itt jártam volna idén nyáron vagy ősszel. A vár falakat vagy az ágakat mindenhol hófehér lepellel takarta be a hó.

Kérem aki megteheti télen is jöjjön el ide, szerintem nem fog csalódni!

Sok-sok szép kép készült a várnál ma annak ellenére hogy hideg volt és időnként a hó is hullott "ami sajna a fotózást kicsit nehezítette"  úgy gondolom nagyon szép emlékekkel tértem ma is haza.


2012. január 29., vasárnap

Vadmacskás kaland!

Ma nagyon szép tiszta az idő, ezért reggeli után elhatároztam hogy túrázok egyet a közeli erdőbe. Idén még hó  nem esett úgy hogy száraz hidegben vágtam neki az útnak. Elég hideg van így attól nem kell tartanom hogy sáros lesz a bakancsom. Amint megálltam Apc után a húsüzemnél az autót hátrahagyva indultam el a Nagy-hársas déli lábáig. A szikrázó napsütésben nagyon jólesett a séta. Az erdőszéléig is alig jutottam el amikor előttem vagy száz lépésre fa tolvajokat vettem észre. Gondoltam jobb lesz ha nem kerülök a szemük elé. Ki tudja milyen emberek? Akár még rám is támadhatnak! 
motoros fűrésszel darabolták a fát
   Inkább behúzódtam az erdőbe és óvatosan elkerülve őket haladtam tovább a hegy irányába. Amint egyre mélyebben jártam a fák közt megbújva egy rozzant ócska építményre leltem. Igazából erre még soha nem jártam korábban ezért nem tudom hogy mikor készülhetett de az látszik rajta hogy elég romos állapotban van. Őszintén mondva nem is mertem nagyon meg közelíteni mert attól tartva hogy lakik benne valaki inkább csak távolabbról nézegettem eleinte.
rozoga építmény
        Majd alaposabban átgondolva mégis úgy határoztam hogy ez csak is egy elhagyott ház lehet, hiszen ilyen hidegbe itt kizárt hogy lakjon valaki.   "A tél közepén."    Ám amint közelebb mentem észrevettem egy riadt szempárt amint gyanakvóan meredt rám a kunyhó félig nyitott ajtó résén át. Ismét megtorpantam. 
ilyen a bejárat a kunyhón, ablaka nincs
Megleptem valakit aki nem számított rám?!!!  Abba hagytam a közeledést. A teleobjektívem segítségével ekkor befotóztam a kitárt ajtó nyíláson így ismertem meg az építmény titkát. A meglepett lakó egy igazi Vadmacska. Szerintem a hideg miatt húzódott meg itt ideiglenesen a ház falai közt hogy védje őt a téli hónapok alatt. Ráadásul ha csöndben várakozik a menedéket kereső pockok és kisebb rágcsálók is simán besétálnak ide így az ebéd is házhoz jön. Mivel más irányba nem tudott volna elmenekülni előlem én inkább arrébb álltam mert nem szerettem volna hogy félelmében rám támadjon.
Ott a kandúr a házban!
  A vadmacska egyébként védett állat Magyarországon. Szerencsére ismét kezd elterjedni hazánkban, óvatos és rejtett életmódja miatt azonban ritkán lehet vele találkozni.
Örülök hogy nekem ez mégis sikerült.

 *********************************
 Amint tovább haladtam az erdőben váratlanul egy róka ugrott ki előttem a sűrűből. Sajnálom hogy fényképet nem készítettem róla mert olyan gyors volt hogy nem számítottam rá. Ekkor már próbáltam óvatosabban "lopakodva" lépegetni tovább így sikerült  időben észre vennem egy bámészkodó muflont is a távolban.
Muflon jerke
Ő engem csak később vett észre így akkora én már többször is  lefényképeztem. Nem egyedül volt hanem többed magával. Amint fordult a szél járása nyomban megérezte az embert, majd hangos jeladással figyelmeztette a többieket a váratlan veszélyre. Azonnal elfutottak előlem.
Ezek után több muflonos képem ma nem lett .
  
********************************* 
 Közben elértem a fordulóponthoz, vagyis oda ahol ma visszafelé vettem az irányt. Ezeket a pontokat én induláskor magamnak szoktam kijelölni csak úgy fejben, hogy mégis valamennyire meghatározzam a napi túra hosszát. Ez azért fontos mert induláskor tudnom kell mennyi vízre vagy kajára lehet szükségem majd az egész út folyamán. A továbbiakban innen már csak visszafelé haladok.

 A hegyen decemberben esett hó utoljára ami pedig most hihetetlen hogy az úton még mindig maradt kevés belőle. A magyarázat egyszerű. A téli hónapokban nagyon alacsonyan jár a nap ami miatt az északi részeken szinte soha nem tud besütni a fák közé, így maradhat meg sokáig a hótakaró.
az erdei út havas csak
Ezen a havas úton halkan haladni most lehetetlen mert a hideg miatt ropog minden lépés alatt. Gondoltam majd rókát még megpróbálok fotózni a hazafelé vezető úton de nem találkoztam ma több komával .Viszont a tisztásra kiérve a nálunk Magyarországon áttelelő fenyőrigók kisebb csoportját sikerült megfigyelnem. Ezek a madarak se engedik túl közel magukhoz az embert de a tele most is sokat segített.
Fenyőrigó
Közben elértem a rózsai pincékhez úgyhogy egy pillantást vetetem a sajátomra is. Ilyenkor télen nincs nagy forgalom erre csak az itt felejtett házi cicák vadásznak némi élelemre. Ha meglátnak egy embert azt örömmel veszik hisz gyakran jut nekik is egy-egy falat  a hátizsák aljából. Így mindenképpen könnyebben tudják átvészelni a hátralévő zord időt még tavaszig.
a cica ott ül a padon
  Körutam a GPS szerint 11 km re sikerült ma, ami ebben a szép tiszta időben nagyon jól esett. Főleg hogy útközben egy vadmacskával is összehozott a szerencse. 
2012-be ez volt az első túrám remélem hogy egész évben maradok majd ilyen szerencsés.

Viszlát legközelebb!